Tegnap egy kisgyerekkel beszélgettem a gyónásról. Na, azért nem olyan kicsi, hiszen tavaly év végén elsőáldozó volt. Rengeteg kérdése van, ő még igazán "tiszta hittel, gyermek-szívvel" nézi a világot (ld. Ady), a szentségeket. Neki minden egyszerű: ha valami baj van az életében, Istenhez fordul. Ehhez a legjobb módszer az szentáldozás és a szentgyónás, ezért nem hagyná ki őket a világ minden kincséért sem.

Eszembe jutott: nekem vajon miért nem ilyen egyszerű a dolog? Valami baj van. Azt is tudom, hogy mi. Én úgy működök, hogyha elmegyek, és "kiengesztelődök Istennel" (tudjátok, hogy jobb helyeken a gyónást a kiengesztelődés szentségének is hívják?), akkor hetekig valóban keresztény életet élek: elviselem és segítem az embereket, imádkozom, élek, ahogy Jézus tanított. Aztán kezdődnek a beszólogatások, kevesebbet imádkozom, mindent/mindenkit kritizálok, később jön akár a depi... Egyértelmű jelzések: el kéne menni gyónni. De ha olyan egyértelmű, akkor miért nem megyek el?

A gyónás az én életemben egy hatalmas lehetőség. Az ember mindent újra kezdhet, az egész lényét Isten elé viszi, aki gondosan kijavítja benne azt, ami esetleg elromlott. Nem csak a bűnöket viszi Isten elé, hanem egész emberségét, egyéniségét.

És itt kezdődik a baj. Valami gond lehet a papképzésünkkel. Nagyon kedves, lelkes papokat nevelünk, de pont a szentségekkel akad egy kis baki. Aki a Liturgiát el tudja végezni 20 perc alatt (ünnepit 30 perc alatt), az nem biztos, hogy érti az Eucharisztia szentségét, és azt, hogy Krisztus éppen kiszolgáltatja magát neki. Hiába "kevesen vannak, lehet sietni", vagy "XY azt szeretné, hogy siessek". Krisztus az, aki újra bemutatja az áldozatot, a pap csak szolgálja Őt, nem befolyásolhatják ilyen baromságok!

A gyónással is hasonlóak a problémák. Ha a hívő ember megkéri a papot, hogy az gyóntassa meg, és az 2-3 hétig nem ér rá, akkor biztos, hogy érti, hogy ő éppen Krisztus "javítását" halasztgatja? Arra nem ad lehetőséget, hogy az ember-Isten közti találkozás létrejöhessen!

A megoldás egyszerű: másik paphoz kell fordulni. De ez sem könnyű. Mert ha van egy pap, aki legalább annyit megért a szentségből, hogy nem csak a bűnt, hanem az egész embert vizsgáljuk, akkor nem szívesen fordul utána olyanhoz, aki gépies "bűnfelsorolást" vár. Inkább dühöng, mérgelődik, és egyre jobban és jobban eltávolodik Istentől (már ha én vagyok az az ember...).

Mi lenne a megoldás? Rengeteg jó papunk van, aki valami okból rosszul kezeli a szentségeket. Lehet, hogy egyszerűen beszélni kéne velük. Lehet, hogy a papi rekollekcióknak nem szuper tudományos teológiai témákat kéne tárgyalniuk, hanem oda kéne állítani valamelyik Polyák fiút, vagy Juhász Gézát, vagy a spiri atyát, esetleg magát püspök atyát... valakit, aki tudja, érti, mit jelent a Liturgia, mit jelent a gyónás, mit jelentenek a szentségek. Lehet, hogy nincs 6 diplomájuk, nem beszélnek 10 nyelven, de hitelesek. Lenne lázadás! Főleg a szuper-képzett teológus atyák sírnának. Megmagyaráznák, hogy miért mondott hülyeséget az előadó, és kiröhögnék, mert esetleg teológiai pontatlanságok is voltak a beszédben. De a szívük mélyén megértenék akkor is, hogy amit hallottak, az az igazság. És amikor négyszemközt maradnának Istennel, akkor ezt el is ismernék.

És akkor az emberek is megtanulnák, mit jelentenek a szentségek! Mindenki nyugodtan mehetne gyónni, nem kéne attól félnie, hogy 1 perc alatt kidobja a pap, hiszen annyi idő alatt címszavakban el lehet hadarni a bűnöket, és a "mondj el két miatyánkot" is belefér (ne értsetek félre, tudom, hogy ez is érvényes gyónás, csak nagyon rossz élmény). Nem kéne attól tartani, hogy bár karácsony előtt 10 nappal kértem gyónásra lehetőséget a paptól, de arra sincs sok esélyem, hogy Vízkeresztre meggyónjak. Nem lenne olyan gond, hogy a pap és a kántor úgy "dobálja" egymáshoz a szent szavakat, hogy abból egy kukkot sem értesz, és az egész láthatóan arra megy, hogy minél "dinamikusabb" legyen (magyarul: össze van csapva a mise). Olvasott mise egyáltalán nem lenne, hiszen az olyan "pipáljuk ki, hogy egy nagy templomban hétkönaponként két mise is van", de a népnek és a papnak, ezért gondolom Istennek sem kedves.

És a hívő nép nem hülye blogbejegyzésekben kritizálná a papjait, hanem imádkozna értük...