Most hétvégén kihasználtam a jó időt, és elmentem Kányba. Kolis barátnőm lakik ott, akivel kb. 10 éve beszélgettem utoljára normálisan (futólag a zsolozsmás táborokban találkoztunk, de ott csak kölcsönös udvariaskodásokra van idő). A gyerekei barátaim keresztgyerekei, a férjére meg nagyon kíváncsi voltam, mert sok jót hallottam róla.

Későn indultam, mert reggel még szereltem, így pályán mentem, hogy időben odaérjek. Kány nagyon messze van, az utak Baktakék után szörnyűek. De azért csak megérkeztem, 3 óra alatt (szerintem nagyon jó tempót mentem). 

Mivel Roland temetett, így csak a csajok voltak otthon. Baromi aranyosak a kislányok, Manó meg olyan, mint volt, csak kicsit felnőttebb, és sokkal-sokkal érettebb. Nagyon kiegyensúlyozott, boldog asszony vált belőle (piros pont Rolandnak).

Temetés és kaja után már nem sokkal kezdődött a vecsernye. A nép nagyon rosszul énekel, a pap sem egy Levente, de ennek ellenére szép, ortodox szertartás volt. Utána Roli megmutatta a templomot. Volt mit nézni.

Este beszélgettünk jó sokat, éjfélkor Roli elment aludni, utána mi Mónikával még hajnal 3-ig dumáltunk. Az is nagyon jó volt (mint fiatal korunkban, a koliban). Nagyon aranyos volt, mert mutatta azokat a dolgokat, amiket akkor írt fel, amikor még kislány volt, és én adtam neki a "bölcs" tanácsaimat... teljesen lefagytam, hogy tudta, mit tanácsoltam tizegynehány éve.

Reggel a gyerekeké volt az idő, majd 3/4 12-kor volt a Liturgia. Az ének ott is iszonyú volt, de Roland nagyon szépen mozog (mint Laci), így mégis jó volt a szertartás (volt ugyan olyan, ami engem nagyon zavart benne, de az nem publikus, ha érdekel, kérdezz).

Kaja után indulni akartam haza, de csak tolódott, tolódott az indulás... végül 2 helyett majdnem 6 volt, amikor motorra ültem. Jól megszívattam magam, hiszen szürkült, akkor már nagyon neccesek azok az utak, és hideg is volt nagyon... de akkor is megérte. Legszívesebben most helyben motorra ülnék, és mennék vissza, hideg ide vagy oda.

A bejegyzés eddig publikus. Ha a kedves olvasót véletlenül Bulátkó Mónikának vagy Szabó Rolandnak hívják, akkor kérem, most nyomja meg jobb oldalt, fönn az X betűt, és ne olvasson tovább. Menjen inkább játszani a gyerekekkel, vagy mosogatni, vagy mindegy, mit csinálni, de a többi már nekik semmiképpen nem szól.

Látom, hogy egy jó házastárs mellett mennyit fejlődik az ember. Manó egy kis bohóc volt mindig, kedves, naív gyerek-hitű kislány. Most egy felnőtt, érett hittel rendelkező keresztény nőt láttam. Olyat, akinek érdemes odafigyelni a szavára, és akinek érdemes tanulni az életéből.

Egyik célom a lemenetellel Roland megismerése volt. Azért ezt igyekeztem előkészíteni azzal, hogy pár hétig imádkoztam a fiúért. Már azalatt kialakult bennem egy kép, ez most megerősödött. Roland elsősorban pap, méghozzá jó pap. Olyan természetes a hite, kereszténysége, hogy egy ateista is megtérne a közelében. Ilyet eddig csak az ortodox papjaink mellett éreztem (mondjuk ez nem csoda, ő is az, szerintem Nagy Szent Bazil mellette kispályás). És mellé tényleg szerény, visszafogott fiú (úgy, hogy papi méltóságával minden pillanatban tisztában van). Ha nem hajlik el, és nem száll el magától, akkor idősebbként akár szent is lehet majd.