Az elmúlt hetem nagyon érdekesen alakult. Mivel már többé-kevésbé túl vagyok rajta, tájékoztatom a tisztelt közvéleményt róla.

Vasárnap: Liturgia, áldozás nélkül => depi. Megtudom, hogy I. elutazik => nem tudok gyónni péntekig => még mélyebb depi. Este beszélgetés I.-vel => legmélyebb depi. Világutálat, "minden mindegy", hagyom az egészet a francba.

Hétfő: depi a köbön, őrület. Szó szerint. Ezt inkább nem részletezem...

Kedd: eleinte: ld. hétfő. Este beszélgetés Leventével. Megtudom azt, amiről nem beszélek => nem szabad bedilizni, mert másnak (egyelőre) szüksége van rám.

Szerda: szörnyű hangulat, fájdalmak, de benne van a "nem adom fel!" feeling. Felajánlás.

Csütörtök: beszélgetés Valakivel, lélekápolás. Ez segít, hogy én ne depizzek...

Péntek: ütős Előszenteltek. Gyónás (honnan van egy olyan kiscsávónak, mint I., ennyi türelme? Állítom, a legjobb gyóntató, akivel valaha "dolgom volt", pedig én mindig a legjobbaknál gyóntam).

Szombat: beszélgetés Gáborral. Megvilágosodás sok kérdésben (pedig nem mondott bölcseket, csak hallgatott, és kérdezett. Milyen jó egy olyan pap-barát, aki előtt nem kell jókeresztényt játszani!). Liturgia (na, az áldozással még bajok vannak...)

Vasárnap: Liturgia (még mindig...). Keresztgyerekek, Marci. Kószagyűlés.

És végre vége a hétnek. Ha nem teljesen világos, az nem meglepő :).

Viszont ezúton is köszönetet mondok Szilárdnak, aki megtartott életem legnehezebb hetén.

Továbbra is kérek mindenkit, imádkozzon a szándékomra esténként egy Miatyánkot, amíg nem szólok, hogy vége :).