Szia!

Írsz valamit még privátban? Valami új ismeret a Szív imájával kapcsolatban?

Azért egy gondolat még ide, mert nagyon felemelő volt: Isten a keresztség és bérmálás által bennem él. Tehát mi, én és az Isten együtt mindenhatók vagyunk!

Sziasztok!

Egyetértek Nyuszival: menjetek belső ima lelkigyak-ra! Sőt, lehetőleg még ma: otthon is lehet imádkozni! :-)
Ha tudnám, elküldeném ide az egyik írásomat ezzel kapcsolatban, de a Magyar Sion-ban egyébként is olvasható, és nem is az a lényeg. Embert próbáló ima ez. Én sokáig annyira utáltam, hogy már csakazértis elkezdtem foglalkozni vele -, na nem rögtön a gyakorlatban, hanem csak racionálisan. Most azért már más a véleményem... :-)

@monium:
Azért elküldhetnéd... Ha nagyon hosszú, küldd e-mailben!

@mezeinewsee: Megpróbálom.

BEVEZETÕ
Az ún. Jézus-ima a kereszténység keleti (ortodox) ágában és a keleti rítusú katolikus
hívõk körében ismert és élõ imaforma. Nem új keletû: gyökerei az elsõ
századokig nyúlnak vissza, sõt, mint látni fogjuk, az újszövetségi Szentírásig.
Az egyik legjellegzetesebb keleti (keresztény) imádság, mely a „sivatag
gyümölcse”, de a világi hívõk éppúgy használhatják és használják is, mint a világtól
elkülönülten élõ szerzetesek.
Maga az imádság formulája nagyon egyszerû és rövid. (Többek között ebben
rejlik nagy hatása.) S bár több változata van, amint azt az alábbiakban említem,
ezek lényegüket tekintve azonosak. Legteljesebb formája magyarul így hangzik:
Uram, Jézus Krisztus, Élõ Isten Fia, könyörülj rajtam, bûnösön!
Az ima szövege természetesen változhat, egyes részei elmaradhatnak:
Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bûnösön!
Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bûnösön!
Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam vagy rajtunk! stb.
Ezt a rövid imaformulát folyamatosan ismételve imádkozzák, de az imádság
„tempójára” vonatkozólag nincsenek rendelkezések vagy tanácsok. Erre legfeljebb
abból következtethetünk, hogy – mint a késõbbiekben látjuk – egyes
lelki mesterek a lélegzetvételhez ajánlják kapcsolni. Azonban arra nézve eltérõek
a vélemények, hogy ezt az ajánlást szó szerint kell értelmezni, avagy csak
metaforikusan. Továbbá vannak szerzõk (mint pl. Palamasz Gergely), akik a
lélegzetvétel tempójának módosítását is javasolják, pl. lassítani kell a légzésritmust,
de vannak olyanok (mint pl. Jálics Ferenc), akik azt tanácsolják, hogy
a légzés természetes ritmusának befolyásolása nélkül, egyszerûen ehhez igazítsuk
az ima szövegét. Tehát többnyire egyénre szabottan történik ennek az
MAGYAR SION. ÚJ FOLYAM IV. / XLVI. (2010/1) 31–52.
31
imádságnak az elsajátítása, ami alatt értjük azt is, hogy a keleti keresztény
misztikusok mindig lelkivezetõ segítségét és kísérését javasolják annak (is),
aki a Jézus-imát gyakorolni akarja.
Ha teljes csöndben figyelmünket egyetlen pontra, jelen esetben az ima szövegére
összpontosítjuk, nagy belsõ összeszedettséget érhetünk el. Azt is lehetne
mondani, hogy a Jézus-ima mintegy „vezérfonálként” nyújt kapaszkodót a
koncentrációhoz, hogy érzéseink és gondolataink kavalkádját el tudjuk kerülni,
illetve azok ne akadályozzák az Isten jelenlétébe helyezkedést. Ebbõl következik
a Jézus-ima „mantra jellege”. Mint ismeretes, a mantra kifejezés a
védikus kultúrákból ered, és olyan védikus himnuszt jelent, amelynek folytonos
ismétlése (dzsapa) az elme felszabadítását eredményezi az imádkozóban.1
A mantra hang segít megtalálni lelkünk középpontját, rá figyelve eljuthatunk
belsõ csendünk harmóniájához. (Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a Jézus-
ima a távol-keleti vallások imagyakorlatából alakult volna ki!)
A mantrát vagy szabadon választják, vagy, ami gyakoribb, lelkivezetõ adja
azt személyesen a tanítványának. A Jézus-ima esetében csak egyféle „mantra”
létezhet, még ha ezt az egy mondatot – mint láttuk – többféle formában imádkozhatjuk
is, hosszabban vagy rövidebben. A lényege mindegyiknek ugyanaz.
A Jézus-imában nem a technika, nem a módszer a legfontosabb, hanem elsõ-
♦♦♦ KRASZNAY MÓNIKA
32
1 Állhat egy hangból (bidzsa), egy szóból vagy több szóból, amit általában imafüzér segítségével ismételnek,
a koncentráció elõsegítéseképpen. Ebben formailag nagyon hasonlít a keleti kereszténység Jézus-
ima gyakorlatára, ahol szintén imafûzért (komboszkini) használnak, és akár több ezerszer is elismétlik
a „mantrát” naponta.
A tibeti buddhisták az „om mani padme hum” mantra hangos, hang nélküli (magunkban) vagy imamalommal
történõ ismétlése által a szeretet és a határtalan együttérzés megtestesítõjének tartott Csenreszig
(Avalokitesvara) figyelmét hívják fel magukra, és nyerik el áldását. Ez a mantra fokozatosan megszabadítja
az imádkozót az elégedettségtõl, büszkeségtõl, féltékenységtõl, szórakozás keresésétõl, vágytól,
szenvedélytõl, butaságtól, elõítélettõl, szegénységtõl, birtoklási vágytól, agressziótól és gyûlölettõl.
Talán idegennek tûnhet a keresztény Jézus-ima imádságot összefüggésbe hozni a mantrákkal, de
ez csak a formát érinti. Vannak kortárs keresztény lelki vezetõk, pl. az angol bencés szerzetes, John
Main, aki szintén a „mantra” kifejezést alkalmazza meditációs gyakorlataira. (Õ a Maranatha ismételgetését
ajánlja.)
2 Vö. GILLET, Lev, The Jesus Prayer (Ware, Kallistos elõszavával; SVS Press, NY 1987, 2. kiad.)
42–43; Nacsinák Gergelynek az Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Fõiskolán Áthoszi
Nikodémosz emlékére rendezett ökumenikus konferencián elhangzott elõadásának kézirata. Nyíregyháza,
2009. szeptember 10.
3 Johannes Cassianus (Szkítia, Kr. u. 360 körül – Marseille, Kr. u. 430–435 körül), latinul alkotó ókeresztény
író, szerzetes, errõl így tájékoztat a „Tizedik beszélgetés. Izsák apát második beszélgetése az
imádságról” címû mûvében (Collationes X, 10): „Minden szerzetesnek, aki szünet nélkül arra törekszik,
hogy állandóan Istenre gondoljon, hozzá kell szoknia, hogy szüntelenül ezt forgassa szívében s
róla elmélkedjék, kiûzve a szívébõl minden más gondolatot... Ezt a mintát csak azon kevesek közölték
velünk, akik a legrégibb szerzetesek utódai voltak. Így mi is csak igen kevés emberrel közöljük,
akik igazán szomjaznak megismerése után. Ha tehát meg akarjátok tanulni, miképpen kell állandóan
sorban az élõ Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, maga a Szent Név,
mely egyben – igazodva pl. az Ószövetség teológiájához – magában foglalja,
megjeleníti a név viselõjét, lényegét.
Bevezetõként arról is szót kell ejteni, hogy a Jézus-ima minden valószínûség
szerint az egyiptomi szerzetesek meditáció- vagy imagyakorlatából alakult
ki, azaz a röpimákból. Ezt az álláspontot képviseli pl. Irénée Hausherr és
Kallistos Ware. Velük ellentétben azonban Lev Gillet azt állítja, hogy a Jézusima
az eredetileg egyetlen szóból, a Névbõl álló ima kiterjesztése.2
Ezeknek a görögül monologisztésznek, latinul oratio brevisnek ismert röpimáknak
a lényege egy-egy hosszabb imádság egy mondatba sûrítése, hogy az
evangélium tanácsát követve ne legyünk az imánkban szószaporítók. „Az
imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy
bõbeszédûségükért nyernek meghallgatást.” (Mt 6, 7). Az egyiptomi szerzetesek
ezért azt tanácsolták a tanítványaiknak, hogy napjában sokszor, de röviden
imádkozzanak, ugyanazt az imamondatot ismételgetve. Így válik az ima szüntelen
Istenre gondolássá, így õrzi meg erejét, áhítatát. Bõbeszédûségnek tartották
ugyanis, amikor egy dolgot fölöslegesen sok szóval illetünk. A rövid
ima hagyománya a nyugati kereszténységbe Cassianus közvetítésével került.3
A Jézus-ima teológiai háttere ♦♦♦
33
Istenre gondolni, akkor szüntelenül ezt az imádságot kell ismételnetek: Isten, fordítsd figyelmedet segítségemre;
Uram siess megsegítésemre” (Zsolt 69,2). Vö. CASSIANUS, J., Az egyiptomi szerzetesek
tanítása I (Pannonhalma-Tihany 1998) 285. Egy másik helyen ehhez azt fûzi hozzá, hogy az ily módon
(röviden, de gyakran) végzett imádság által állandóan egyesülnek az Úrral, és elkerülhetõek az
ördög cselvetései, aki éppen az imádság ideje alatt akar az emberre rátörni (De Institutis II, 10). Vö.
CASSIANUS, J., A keleti szerzetesek szabályai (Pannonhalma-Tihany 1999) 28.
„Ne igyekezz mondatot mondatra halmozni, nehogy a mondatok keresésével szórakozzon el az értelem.
A vámos egyetlen mondata kiengesztelte Istent, és egyetlen bizakodó mondás megmentette a
gonosztevõt. A sokmondatos ima sokszor megtéveszti és elernyeszti, az egymondatos ima viszont
többnyire összpontosítja az elmét” – olvassuk Klimakhosz Szt. Jánosnál: JÁNOS, Szt. [a Sínai-hegy
monostorának apátja], Mennyekbe vezetõ létra (ford. Árkossy Miklós; 2002, átdolg. kiad.) 28, 9.
A következõ apophtegmát Egyiptomi Makariosznak tulajdonítják: „Nem szükséges sokat beszélni,
hanem tárjátok ki kezeteket, és mondjátok: Uram, ahogy akarod és ahogy tudod, könyörülj rajtam! Ha
pedig ellenség támad: Uram segíts!”: Az atyák bölcsessége (ford. Baán István; Holnap Kiadó, Budapest
1991) 81. Ágoston így kommentálja és tolmácsolja a nyugati világnak az egyiptomi gyakorlatot: „Azt
mondják, hogy Egyiptomban a testvérek imákat ismételgetnek, ezek az imák azonban nagyon rövidek,
és valamiképpen olyanok, mint a sebesen kilõtt nyílvesszõk, nehogy az éberségében feszült figyelem –
amelyre olyannyira szüksége van az imádkozó embernek – szétszóródjon és ellankadjon a túl hosszú
idõközök miatt. És ezzel jól megmutatják hogy nem szabad kifárasztani ezt a figyelmet, ha nem képes
hosszabban kitartani, s ugyanígy nem szabad túl gyorsan félbeszakítani, ha hosszabban kitart. Álljon tehát
távol az imádságtól a szavak bõsége, … a sok imádság viszont azt jelenti, hogy a szív hosszas és
jámbor dobbanásaival kopogtatunk annak ajtaján, akihez imádkozunk. Ez a tevékenység inkább sóhajtásokban
áll, semmint szónoklatokban, inkább könnyekben, semmint bõbeszédûségben.” Vö. PARYS,
M., A rövid és tiszta imádság Szent Benedek szerint, in Pannonhalmi Szemle VII (1999) 4. 147–148.
Anyugati ember változatossághoz szokott elméje számára már az is aszkézis,
hogy ezen imádság alatt lemondjon a gondolatok, képek és mindenféle
mentális-pszichikai tevékenység élvezetérõl, s kiüresített értelemmel csak az
egymondatos imára koncentráljon. A Kelet teológusai közül sokan képviselik
azt a nézetet, hogy ez nemcsak egyik módja az imának, hanem kizárólag akkor
beszélhetünk imáról, ha mindenféle mentális tevékenységet félre tudunk
tenni, és egész lényünk puszta jelenlétté, osztatlan figyelemmé válik.4
Egy 5. századi teológusnál, Phóthikei Diadokhosznál5 már majdnem teljesen
kimunkáltnak tekinthetõ a Jézus-ima teológiája. Száz bölcs mondás a lelki
tökéletességrõl címû, a Filokáliában is olvasható munkájában azonban nem
találunk meghatározott imaformulát. Õt követõen, a 6. századi Joannész Klimakhosz6
(vagy Lépcsõs János) már úgy beszél a Jézus-imáról (és õ nevezi
elõször kifejezetten „Jézus-imának”), mint ami közismert, de pontos formát õ
sem említ.7 Szintén a 6. században Barszanufiosz és János nevû tanítványa több
formulát javasol. A 8. századból való ezen ima máig is használt formájának elsõ
írásos említése a Philémon abba élete címû szövegben: „Uram, Jézus Krisztus,
Isten Fia, könyörülj rajtam.” A gyakran a végére illesztett „bûnösön” kifejezést
csak jóval késõbb, kb. a 14. századtól kezdték mondani, és leginkább csak
a szláv nyelvû területeken.8
Mindazonáltal nem ez volt az egyetlen szemlélõdõ imaforma a bizánci keresztények,
szerzetesek körében, sõt, a Jézus-ima szisztematikusan kimunkált
módszere (beleértve a pszicho-fizikai tényezõkre való figyelést) csak a 13-14.
században jelenik meg.9
Az utóbbi évszázadokban, különösen a Filokália elterjedésének köszönhetõen,
Nyugaton is közismert lett, és nemcsak szerzetesek, hanem laikusok is
gyakorolják. A „Név imájának”, „Szüntelen imának”, a „Szív imájának” vagy
a „Csend imájának” is szokás nevezni.10
♦♦♦ KRASZNAY MÓNIKA
34
4 Errõl a Jézus-ima elsõ használói közül Phótikhei Diadokhosztól (5. sz.) a következõt olvashatjuk: „Ha
az értelem törekvését szilárdan megszabtuk az Isten jelenlétében való hit által, akkor feltétlenül vágyódik
egy olyan tevékenység után, amely megfelel buzgóságának. Egyetlen foglalkozásául az ’Uram, Jézus’
kezdetû imát kell neki adni, amely ekkor törekvésének teljesen megfelel. Hiszen senki sem mondhatja:
’Uram, Jézus’, hacsak nem a Szentlélek által (1Kor 12, 3). Aki nem fontolgatja a legnagyobb szigorúsággal
állandóan ezt a szót magában, nem menekülhet meg a csalódásoktól. Aki szünet nélkül ezt
a szent és dicsõséges nevet segítségül hívja, érzelemvilágának legmélyébõl, az egy napon szemléli majd
értelmének fényét is. Aki a legszigorúbb gonddal ügyel lelkére, erõs belsõ érzésekkel minden foltot eltávolít
arcáról. ’A mi Istenünk emésztõ tûz’ – mondja az Írás (Mt 4, 24)”: Kis Filokália. A Keleti Egyház
szerzetesatyáinak tanításai az imádságról (szerk. Dietz, Mathias; Filosz kiadó, Budapest 2004) 54.
5 Diadokhosz Phóthike (Ó-Epirus) püspöke. Fõ mûve a magyarul is megjelent Kis Filokáliában (lásd
fentebb) is olvasható: Száz bölcs mondás a lelki tökéletességrõl.
6 Lépcsõs Szent János (580–650) 50 évig volt a Sínai-hegyi kolostor szerzetese. Elõször remeteként élt
ott, késõbb a kolostor apátjává választották.

Á, ez így nagyon macerás, sok helyet foglal el. A fenti szöveg még csak a Bevezető volt. Mi az e-mail címed?

Tényleg jobb bejegyzésként leírni... mezeinewsee@citromail.hu