Na végre sikerült a gyónás!!! Azért elég viccesen indult... ott kezdődött, hogy tegnap is megpróbáltam, és nem tudtam kinyögni egy mondatot sem. A végén megkérdeztem Lacitól, mit csináljak másképpen. Ajánlotta, hogy írjam le, ő meg majd elolvassa. Nagyon nem tetszett a dolog, olyan dedós... de mindegy. Krisztinek meg sajnos tetszett az ötlet... tehát itt már tudtam, hogy nem lehet hülyeség.

Ma nagyon lázadtam a leírás ellen, nem vagyok gyerek, meg amúgy is, másnak is a kezébe kerülhet, és az nem lenne jó. De végül csak előtérbe került az engedelmesség (bár a gondolat ott motoszkált, hogy mi a francért kéne nekem engedelmeskednem Lacinak? Na mindegy, legyőztem...), és szépen, dedós módon leírtam mindent. Kivéve, amit nem, de arra is tettem utalást a papíron.

Vecsernye után elmentünk sétálni Krisztivel, aki teljesen lenyugtatott, már nem is féltem (olyan nagyon). Liturgia végére mentem a templom elé, akkor kezdtem megint parázni. És ez eltartott jó sokáig, mert népszerű volt a pap, jó sokáig beszélgettek vele az emberek. És még csak nem is hibáztathatom azt, aki azzal akar beszélni, akivel én is, meg a papot sem, hogy nem hajtja el a sunyiba a híveket! De minden megértésem és türelmem ellenére kockára fagytam az alatt a 45 perc alatt, amíg a templom előtt ültem.

A gyónási imák után Laci kérte a papírt, ami ott volt a zsebembe. Beletartott 10 percbe, amire oda tudtam adni!!! Az a 20 centis mozdulat, amíg a zsebembe nyúltam, nehezebb volt, mint bármi, amit eddig csináltam. És persze a fejemben volt életem összes iszonyatos gyónás élménye, és hogy ami a papíron van, az nagyon durva azért...

Innentől nem volt gond. Laci elolvasta a leírtakat, amire csak utalást tettem, arra rákérdezett. Persze nem volt bunkó, semmi nem igazolódott be abból, ami a fejemben járt (és amiről persze tudtam, hogy kísértés). És végre megkaptam a feloldozást.

Holnap templombúcsú. Kicsit attól is félek, de mások miatt. Majd kaptok élménybeszámolót!