Éjféli mise után vagyunk. Találkozom I.-vel, aki valamit megígért X.-nek, amit nem tartott be. Ismerem I.-t, és nagyon kedvelem, de tudom, az ilyen típusú ígéretek betartása nem erőssége... Nekem is ígért már sok mindent, és nekem is nagyon fájt, amikor nem tartotta be. Tudom, X.-nek sem esik jól. Így amikor I. magyarázatát hallom, hogy miért nem tudta megtenni, amit megígért, elhangzik a kérdés: "Ismered azt a szót, hogy telefon?"

I. megbántódik. Vázolja a helyzetet, nekem ég az arcom, mert kiderül: tényleg nem tudott volna telefonálni, rajta teljesen kívülálló okból nem tudta megtenni, amit ígért, és akart is. Az erkölcsi győzelem az övé, mert az ember ne szóljon be senkinek, főleg úgy ne, hogy nem ismer minden körülményt.

Ám ekkor megszólal I.: "Nem kéne így nekiesni az embernek. Pláne karácsonykor."

Pláne karácsonykor? Emberek, sokszor úgy értem: félreértjük a karácsonyt. Hogyan énekelte a Neoton: "Három napig jók vagyunk, sőt, emberségesek..." Ezt látom mindenhol. Ez a három nap egész másról szól. Ilyenkor szeretjük egymást, és nem szólunk be csúnyát a másiknak. "Megszületett a kis Jézus, örvendjünk!"

Én nem szeretnék senkit megbántani, de ez nem keresztény magatartás. Kedves barátom: ha máskor bántalak igazságtalanul, az nem fáj? Karácsonykor rosszabb? Ilyenkor a bűn hatványozottan bűn? Nem hiszem.

Ma hallottam a prédikációban: a karácsony nem emlékünnep. Valóban nem. A karácsony állandó. Isten fia emberré lett. Nem tegnap lett emberré, tegnap egy nap volt, amikor erre emlékeztünk. Az én számomra 1993. május 30-án, a keresztelőm napján lett emberré. Azóta is ember. Nem viselkedem másképpen karácsonykor, mint máskor. Indulatos, "beszólós" természetemet nem tudom levetkőzni, de igyekszem. Nem karácsonykor, hanem mindig.

Az én szívemet nem dobogtatja meg Jézus, a gyenge kis csecsemő gondolata. Az én szememben Jézus az Isten, a hatalmas, jóságos, megbocsátó és erős. Nem kell őt gyámolítanom, nem kell "puha, meleg helyet készíteni neki a szívemben". Tudom: gyerekké lett értem, bekakilt, büfizett. Ez kellett, hiszen így, a gyengeséggel együtt lett teljesen emberré. De biztos vagyok benne, hogy ez csak József és Mária dolga volt. Nem véletlenül olyan szűkszavú itt a Biblia! Hozzám közelebb áll újszülött kis unokaöcsém, akit valóban felvehetek, érezhetem a babaillatot. Jézuson nem a babaillatot érzem, hanem a Szentlélek jó illatát, a hatalmas Isten sugárzását.

Ne fogadjuk el a világ sugallta, édes, kedves kicsi Jézuskás felfogást! Jézus nem a karácsonyfahozó, ajándékkészítő kisbaba. Akkor sem, ha az általam legjobban szeretett és tisztelt keresztény családban is le van fokozva erre a szintre. A Megváltó, aki "Jézuskaként" ajándékot ad? Szaloncukrot akasztgat a fára?

Tanuljuk meg, és tanítsuk meg a gyereknek is a helyén kezelni a karácsonyt! Megtestesült az Isten, aki azt mondta: szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett minket. Ezért, az iránta való szeretetből, ezen a napon azt akarjuk, hogy mindenki örüljön. Ezért ajándékozunk. Hogy a másik örüljön. Érezze, hogy szeretjük.

Talán észrevettétek: utálom a karácsonyi giccset. Az énekekben is. Gyűlölöm a népénekeket! A liturgikus szövegekben minden benne van, szépek, felemelőek, mégsem nyálasak. Három olyan karácsonyi ének van, ami nem liturgikus, mégis szeretem. Az első a Dicsőség. Minden benne van: Dicsőség Istennek, békesség az embernek.

A második: Csillag gyullad magas égen. Főleg az utolsó versszakát szeretem:

"Mit adhatnék vissza érte? Mi legyen a hála érte? Itt a szívem, neked szánom, lépj be rajta, ím, kitárom, légy ura."

Kifejezi, amit én érzek karácsonnyal kapcsolatban. A harmadikat utoljára a kollégiumban hallottam énekelni, kevesen ismerik. Minden egyes szavát sajátomnak érzem, kérlek, fogadjátok karácsonyi ajándék gyanánt:

"Karácsony este gyertyáink fénye vigye Istenhez köszönetünk.

Csillogó gyertya szikrázó lángja áradjon széjjel mindenfelé!

Simogasd meg ma, takargasd be ma, könyörülj árván és szenvedőn,

karácsony este gyertyáink fénye növelje bennünk a mi hitünk!"

Ámen.