Na, a gyónás még mindig nem jött össze. Ez nem lenne baj, csak egyre cinikusabb, beszólogatóbb, pogányabb vagyok. Még 2-3 napot várok, és írok a püspöknek, megkérem, jöjjön el, gyóntasson meg... Ő az egyetlen pap az ismerőseim közül, akiről biztosan tudom, hogy megérti, milyen gáz a helyzet.

Amúgy is sokat gondoltam mostanában rá. Felháborító, mennyire szembe mennek vele a papjai/kispapjai. Igazából senki sem kíváncsi arra, mit hogyan akar csinálni. Látják, hogy mást akar, és ez a más nem kell. Azt még nem tudják, mi ez a más, csak azt, hogy nem kell. Szeretet? Türelem? Engedelmeség? Na ne már!

És jobbnál jobb emberek magyarázzák: Fülöp szerzetes, nem lehet úgy élni, ahogyan ő akarja. Nem életszerű, a világban megvalósíthatatlan. De miért? Nem kér mást, csak hogy Isten legyen az első az életünkben, imádkozzunk és böjtöljünk. Ezt csak a szerzeteseknek kell? Nem időszerű? Akkor Krisztus sem időszerű, hiszen ő is ezt kérte a követőitől!

Ifjú huszonéves emberek egyszerűen jobban tudják, mit kell csinálni, mint a püspök. Mint az a püspök, akiről azt senki sem tagadja, hogy az Isten embere. Nem bízunk benne, hogy megkérdezi Istent a döntései előtt? Vagy csak nem érdekel, mert gáz, ha Isten kellemetlen dolgot mond?

Igen, nekem is gáz, ha rendesen elvégzik a Szent Liturgiát, amikor éppen sietek. Volt már olyan, hogy örültem, hogy 35 perc alatt összecsapták, mert éppen "olyan hangulatom" volt. Ha Fülöp akarata megvalósulna, ilyen többé nem lenne.

Igen, néha engem is fáraszt a zsolozsma. Néha szívesen kihagyom a felét. Ha Fülöp akarata megvalósulna, ez sem lenne, teljesen, egyben elvégeznénk az egészet, nem 40 perc lenne az ünnepi vecsernye, hanem 1,5 óra.

És ez baj lenne? Ha a 35 perces Liturgiának örülök, akkor biztos, hogy valóban részt veszek a Liturgián? Nem "kipipálom" éppen Istent? rendes gyerek vagyok, még misére is mentem!

És a zsolozsma? Kérem emberek, nem kötelező! Végezzük rendesen, vagy sehogy, de ne úgy, ahogyan most van! Egészen biztos ugyanis, hogy ez az Úrnak sem kedves.

Nagyképű kijelentés, de biztos vagyok benne: ha valaki kritizálhatja a püspököt, az én vagyok. Május óta minden áldozatot, minden böjtöt, minden szentáldozást érte ajánlok fel. Igyekszem böjtölni érte, sőt, szenvedni érte (pedig azt nagyon utálok). Imádkozom érte, mert tudom, milyen iszonyatos a teher, amit hordoz. De nem kritizálom soha (pedig volt olyan tette, ami nem tetszett). Mert ő a PÜSPÖKÖM. Mert Krisztus jelölte ki, hogy vezessen minket, ő nem akarta, nem kérte. Mert megmondta az Úr, hogy az a feladatom, hogy szolgáljam őt, imádkozzak érte teljes erőmmel (persze nem baj, hogy ezt nem tudja).

De a püspökért imádkozni nem csak az én dolgom, hanem mindenkié! Emberek, testvérek, kérlek titeket: csak annyit bántsátok, szidjátok, amennyit áldjátok és imádkoztok érte! Biztos vagyok benne, hogy így elhalkulnak a kritikus hangok, és végül olyan lesz az egyházmegye, amilyennek az Úr szeretné.