A napokban fölmerült egy beszélgetés során a  kérdés: milyen az Isten? Nem könnyű válaszolni, de azért megpróbálok.

Mentegetőzéssel kezdem: nem tudom, milyen az Isten. Nincs ember, aki tudhatja. Menj ki a természetbe, és próbáld meg összeszámolni a színeket, amit látsz! Ezeket valaki kitalálta, és aki kitalálta, abban mind megvannak. Akkor hogyan lehet leszűkíteni őt valamilyenre? Az emberi gőg az, ami mégis újra és újra megpróbálja ezt. És mivel ez bennem is megvan, én is megpróbálkozom vele, bár tudom, gyenge lesz a szavam, és aki nem tudja magától, az nem fogja megtudni tőlem sem a választ...

Kezdjük azzal, mi NEM az Isten. Nem a felhő szélén ülő, szakállas, fenyegető bácsika. Nem a jóságos télapó, aki megajándékoz, ha jó vagy. Nem a Skynet, a tökéletes intelligencia nagyban. Nem a vak Természet, ami hagyja, hogy gyermekei éljenek/haljanak, ahogy nekik tetszik. Nem a zsarnok, aki elvárja a hajbókolást. Nem a hadvezér, aki a sátánnal csatázik. Nem a smasszer, aki pokolra küld, ha rossz vagy. nem a bíró, aki ítélkezik.

De akkor kicsoda? Olyan, mint az anyám, amikor igazán nagy bajban vagyok, akkor biztos, hogy ott van, segít, és egy szót sem szól róla később. Elfelejti, hogy segített. Olyan, mint az apám, akinek elmondhatom a hülyeségeimet, mert nála biztonságban vannak a titkok. Olyan, mint a nővérem: ha kell, mellettem van, időnként irányít, de nem kényszeríti rám az akaratát. Olyan, mint a bátyám, aki észreveszi, mikor kell igazán segíteni, és akkor közbeszól, kezébe veszi a dolgokat. Olyan, mint az öcsém, aki egyszerűen jelen van, társ az életben, aki előtt önmagam lehetek, nem kell szerepelnem. Olyan, mint a másik öcsém, aki csendben, az életembe nem beleszólva, de segítségre mindig készen áll mellettem. Olyan, mint a sógorom, akinek nem ciki szólni, ha baj van. Olyan, mint Szilárd, észreveszi, mikor van zűr, és akkor azt gyorsan megoldja (p. a kezembe nyom némi pénzt...). Olyan, mint Levente: lehet ellene lázadni, de ha nagy a baj, akkor csak hozzá fordulok, és bár lázadok ellene, ha nagy a baj, mindig mellettem áll.

Mint látjátok, Istent én az emberekhez tudom hasonlítani, azokhoz, akiket a legjobban szeretek. A tulajdonságai, amiket már felismertem:

• Baromi türelmes. Nem csoda, hozzám nagy-nagy türelem kell. De ha hozzád is, nincs baj, van kapacitása!
• Nem kamu, hogy jó. Egyszerűen jót akar nekem/neked. Az ő szemében nem az emberiség az értékes, hanem én/te, az EMBER. Az egyes ember, nem az általánosság.
• Személyes. Tudja a kedvenc kajámat, a bugyiméretemet, a lelki kínjaimat, a titkolt vágyaimat. Ha tényleg nagy a baj, akkor azért mindig jön egy kis "személyes" plusz, ami segít átvészelni.
• Figyelmes. Nem csinál rossz poént. Hála neki pl. azért, amikor "hirtelen" az egész országban esik, csak ott nem, ahol én motorozok/kirándulunk... Véletlen? Persze. De mindig? Elég figyelmes véletlenek!
• Határozott, nincs benne nyálasság. Aki ismer, tudja, hogy nehezen bírom a nyálasságot (férfiban is). Utálom a nyálas keresztényeket is. Isten nem nyálas.
• Szép. Ezt látom, ha a műveit megnézem.
• Nem showman. Csúnyán kifejezve: lesz@rja a PR-t. Ha jó reklámszakember lenne, úgy viselkedne, ahogy elvárják tőle. Nem az, nem csinál bohócot magából pár hülye kedvéért (ld. Heródeses meg templomtetőről leugrós sztori. Hasonlítsd össze az "adj jelet" nálad használt módozataival!).
• A leges-leges-legfontosabb: Ő a megtestesült SZERETET. Általa, vele lehet szeretni másokat, akik nem mindig szeretetre méltók.

Kérdezheted: honnan gondolom ezt a sok baromságot? Találkoztam Vele. Ismerem.

Kérdezheted: akkor te miért nem találkoztál vele? A válasz egyszerű: ha még tényleg nem találkoztál, akkor fogsz. Hogy mikor? Az az Ő dolga. Egy találkozás nem mindegy, mikor történik. Ha álmaid nőjével 40 fokos lázzal találkozol, esetleg 12 évesen, vagy 16 évesen, egy buli után, beállítva, akkor nem jöttök össze, hiába vagytok "egymásnak teremtve". Isten el fog menni hozzád is bemutatkozni, ha még nem tette, de megvárja a megfelelő pillanatot, amikor képes vagy fogadni Őt (nem kényszeríti rád magát, ne érts félre!). Ez kicsit olyan lesz, mint az a bizonyos találkozás álmaid nőjével: az első pillantásra tudod, hogy Ő az igazi, utána napokig/hetekig/hónapokig/évekig próbálod győzködni magad, hogy nem is. Utána vagy kirúgod végképp (úgy, hogy tudod, hogy ő volt az igazi, és tudatosan elveted), vagy bepróbálkozol a kapcsolattal, és boldog leszel.

Persze, nem lesz könnyű, a "nászút" után (amikor érzed Isten szeretetét, jóságát, a testvérek közösségét, mindent) jönnek a "dolgos hétköznapok": a szerett személyt megismerni. Ebben segít a Szentírás, a beszélgetések azokkal, akik ismerik, és sok-sok találkozás Vele.

Amikor ez is bekövetkezik, akkor leszel meglőve: előbb-utóbb felteszik neked is a kérdést, milyen az Isten, és te sem tudsz majd felelni rá, ezért elkezdesz hasonlatokat keresni...