Érdekes dolog a papság. Van egy kisfiú (van persze felnőttként hivatásra ébredő pap is, de ritkább, tehát vegyük a tipikus esetet). Eljár templomba, imádkozik, elsőáldozó lesz, szentgyónáshoz járul, eleinte unszolásra, később már magától. Melyik az a pillanat, amikor a többi, ugyanúgy cselekvő fiútól különbözni kezd? Mikortól készül a papságra? Honnan vesszük észre, hogy papi hivatása van?

Nekem valahogy "szemem van" erre. Általában előbb meglátom a papi hivatást, mint az illető. Ez is jelzi, milyen kemény dolog lehet elfogadni. Nem hiszem, hogy nekem előbb szól Isten, mint az illetékesnek. Egyszerűen annyi az egész, hogy nehéz elfogadni, kiválasztott valaki. Szívesebben bulizik lazán a többiekkel, őrültködik, mint minden "rendes" srác. Ha tudatosodik benne, hogy Isten a hívek példaképének, az ifjak vezetőjének szánja őt, akkor sok dolgot nem tehet, ami másoktól (ha nem is dícsért, de) elfogadott, pl. bagózás, kocsmázás... berúgni a bulikon, mint állat...

Persze, a kispap nem kell teljesen elszakadjon a világtól. A pap is a világban él. Ennek ellenére minden pillanatában úgy kell éljen, hogy ha valaki ránéz, az bizony az egész Egyházat róla fogja megítélni. Dicsekszenek vele a srácok, hogy fiatalok azt mondják róluk: olyan jófej vagy, nem is látszik, hogy kispap/pap vagy! Visszás dicséret. Értem én! Én is iszonyodok a vállveregető, álszent, föld felett lebegő papoktól/kispapoktól. De azoktól is, akik "belesimulnak a vonalakba", nehogy ki kelljen állni, nehogy kiderüljön, nehogy különbözzek másoktól, inkább csinálom, amit ők, hogy én legyek a jófej.

Papok, kispapok! Vegyetek fel reverendát/papi civilt, hadd lássák, kik vagytok, legyetek abban jófejek! Úgy éljetek minden pillanatban, hogy példák vagytok előttünk. Ne olvadjatok be a tömegbe! Nem lehetetlen, a hivatás erre is erőt ad. Van olyan, aki meg tudja valósítani! Miért tudott ember, fiatal srác maradni, mellette ízig-vérig Isten emberévé válni Ábel? Rá tényleg senki nem mondhatja, hogy álszent! Ha neki sikerült, nektek is sikerülni fog.

Válasszatok példaképet a papság közül, hogy legyen ki felé haladni! De könyörgöm: ismerjétek fel és éljétek meg a hivatásotokat! Csak akkor lesztek valóban tisztelendő urak, ha tényleg úgy viselkedtek, hogy tisztelni lehet titeket!