Kezdő hitoktató koromban, egy kateketikai rekollekción kaptam ovis gyerekektől ezt a verset. Ők nem értették persze, mit is adott a kezükbe az óvó néni. Mindig kedves volt nekem, de mostanában sokkal mélyebben érint, mint bármikor korábban. Lehet, hogy művészileg nem a legjobb, de mindent kifejez, amit egy kereszténységgel próbálkozó, sokszor bénázó tanár/nevelő/cserkészvezető/nagytestvér érez.

A Tanító

Ki vagyok én, Uram, Szerelmem,

hogy gyermekeket kell nevelnem,

holott tévelygek magam is?

TUDÁST adok a csemetéknek,

bár tudom, mily halványan égnek

tudásom gyertyalángjai.

Tanítom őket, hogy ERŐSEK

legyenek, bár merő seb,

s gyengeség vagyok magam is.

Tanítom őket: SZERETETTEL

legyenek mindenki iránt,

bár nékem is még szeretet kell.

S ha már tanítok, ó, szelíd, jó

Uram, engedd: lássák a pockok:

Téged követ a tanító.