Ma egy régi barátom sms-t küldött, miszerint nagyon durva a templombúcsús bejegyzésem. Én nem találom annak, ennek ellenére fontosnak érzem megjegyezni:
SOHA SENKIT SEM AKARTAM MEGBÁNTANI A BEJEGYZÉSEKKEL.
Mivel ennek ellenére sikerült, ezért leírom: ha szerepelsz ebben a blogban, akkor te, kedves olvasó, valami okból fontos vagy nekem. Ha nem szeretnélek, és nem tisztelnélek, nem szerepelnél. Nem vagyok annyira keresztény, hogy tudjak mindenkit szeretni. Nálam az a max. teljesítmény, hogy akit nem szeretek, azokról nem írok semmit.
Régebben írtam: az én pap ismerőseim nem úgy gondolkodnak, mint az Ember tragédiájában az Úr: "Csak hódolat illet, nem bírálat". Most hozzáteszem: remélem. Ha valami visszásságot megírok, az azért van, mert tudom, hogy tudunk javítani rajta.
Szent életű atya mondta nekem: "Ismered és szereted a papokat, imádkozz értük!" Én ezt megteszem. Kérlek titeket, ti is tegyétek (és ne haragudjatok a kritikákért...).