Ma (a változatosság kedvéért) Nyíregyen voltam. Nagyon jó nap volt. Barátok, csoporttársak... aztán a dr meghívott kávézni (mondjuk én fizettem, mert pénze nem volt :)), találkoztam Tamival, jó beszélgetés Veres Zolival.
A lényeg viszont a gyónás volt. Nem, még most sem szeretek gyónni. De EZ a gyónás akkor is más volt... Sivadó Laciban annyi alázat és szeretet van... ezt még nem tapasztaltam. Furcsa, hiszen újszentelt, ennyi tapasztalata nem lehet. De van... igazából a kétségeimre, kérdéseimre nem tudott választ adni. De olyan tisztán elfogadta őket (pedig nem kíméltem, simán kiakadhatott volna...), egyszerűen nem érezte durvának, hogy ilyeneket gondolok. Nem értett egyet velem, de ezt úgy csinálta, hogy nem volt benne semmi elítélés, semmi bántás, semmi kioktatás (nem mondta meg a tutit, mint I. szokta), nem hülyézett le (mint L. szokott). Tehát tisztán, bántások és sértések nélkül meghallgattam egy másik véleményt a világról, az életről. Hogy követni fogom-e? Az majd kiderül. De legalább látom, hogy van ilyen is.
Ja, egyébként azért vizsgáztam is... Az is nagy élmény volt, hiszen a papot, akinél vizsgáztam fiatal srác kora óta ismerem. Nagy haverság sosem volt köztünk, de most, pont a vizsgán úgy beszélt és bánt velem, mintha egy igen tisztelt, idősebb tesója lennék. Döbbenetes volt...
