...azaz nem áldozás. És ez már elég komoly probléma. Két hete majd megőrültem, hogy gyónhassak/áldozhassak. Végül sikerült (kösz, Istyu!!!). És áldozni nem tudok...

És mellé meg sem tudom magyarázni, hogy miért. Azaz meg tudnám, de azért nyilvánosan nem akarom. Tehát a lényeg: tényleg szükség lenne a bölcs, komoly lelki vezetőre! Vagy legalább egy papra, aki csak annyira elfoglalt, hogy azért tudna velem is beszélgetni...

De erre L. nem alkalmas (ugyanis lelki ügyekkel kapcsolatban a "hülye vagy, öcsém!"-et nem biztos, hogy jól viselném), meg ideje sincs. Meg I-nek sincs (ő ugyan nem hülyézne le, csak nem biztos, hogy tudna segíteni). A püspökhöz meg csak nem fordulok megint...