Megjártam az utat, és sokkal jobb volt, mint amit vártam. Jól sikerült a vizsga (bár az eredményt még nem tudom), jó beszélgetés Cickánnyal, gyónás... utána a kispapjainkkal is tudtam egy kicsit beszélni. És beszereztem egy csomó jó könyvet, volt, amit én vettem, de olyan is, amit Attila adott.

Ja, és kaptam tőle egy baromi angy dolgot... de azt majd szóban, ha valakit érdekel :D.

Viszont: van egy barátom, aki mostanában bajban van. Fiatal srác, aki őrlődik az iskola, a család és a munka hármasa között, és egy kicsit tele van már a ...-e ezzel a harccal. Testvér, remélem, magadra ismersz (és azt is remélem, azért nem voltam túl konkrét). Neked küldöm a verset, remélem, nem érted félre (talán már régebben is beírtam a blogba, de úgysem olvastok vissza).

Isten lánca

 

Nem, nem engedlek, fogom a kezed:
Az Isten lánca vagyok én neked.

Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel,
Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

A ködlő múltat, akarom, feledd,
S állj meg hajnalló mélyeid felett.

És nézz magadba boldog félelemmel:
Isten szemével és az én szememmel.

És tépd el mind a félig-fátylakat.
Akarom: láss és megszeresd magad.

Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak,
Erősségnek és mosolygó vigasznak.

Lásd, hogy világol a boldog titok:
A zengő porta, mit Isten nyitott.

Akarom: keljen új életre benned
Alvó dala az építő igennek.

És mosolyogd rám, édes jó barát,
Az erős Isten élő mosolyát.