Több, mint 10 évet vártam arra, hogy ezt lássam. Lássátok hát Ti is.

Tudjátok, hogy nagyon szeretem és tisztelem Lacit. Ő teljesen olyan, mint amire a vers felhív minket. Márk meg olyan lesz, hiszen teljesen olyan, mint az apja...

Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
    s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
    de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
    és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
    s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,
    gondolkodol - becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
    s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
    maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
    silány anyagból építsék azok.

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
    van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
    nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
    és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
    csak Akaratod int: ,,Kitartani'',

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
    királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
    s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
    egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
    és - ami több - ember leszel, fiam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Hideg van, és csapadékos az idő, ezért szegény nyuszik nem tudnak motorral menni dolgozni. A vonat vagy megy, vagy nem, teljesen kiszámíthatatlan. Marad tehát a busz.

Hétfő óta, mint az közismert, a buszsofőrök a kollektív szerződés szerint dolgoznak. Mivel már nincs kollektív szerződés, nincs megszabva, hogy 20 perc alatt kell átvizsgálják a buszt. és ezek a rohadékok mit találtak ki: minden egyes buszt leellenőriznek. Teljesen. Szabályosan. pont úgy, ahogy a szabályzatban van.

Mi lett ebből? Óriási kimaradások. Több száz üzemképtelen busz maradt a garázsokban. Eddig mentek, mert a 20 perces ellenőrzés alatt pl. a sofőr lecsinálta, hogy működik-e az utastéri fűtés. Kiment akkor is, ha nem működik. Kapott is hideget-meleget érte! Hát most nem megy ki. Meg kell csináltassa a szegény BKV!

A menedzsment és Demszky bácsi őrjöngenek, pedig a melósok csak a dolgukat végzik. Én meg tapasztalom: bár egy csomót várok a buszra, de ha jön, akkor világítás, fűtés van rajta... nem rángat, mert a sofőr nem kell beletaposson a fékbe (ugyanis működik rendesen). Ez a mocskos cég sosem csinálta volna meg a buszokat, ha nem kényszerítik rá. Ezért mondom: tartsatok ki, buszosok, mert egész Budapestnek segítetek vele!!!

(Ha valakit érdekel, itt megnézheti, mit kell ellenőrizzenek a sofőrök indulás előtt.)

Több, mint egy éve írom a blogot, nagyrészt 2009. eseményeiről szólt. 2009 nagyon visszás év volt, a legnagyobb veszélyekkel, fájdalmakkal, és örömökkel, amiket megtapasztaltam eddigi életemben. Mik történtek? Volt egy nagy balhém Istennel, nehézségek hivatás terén, szerelem, aminek nem volt helye az életemben, Sivadó Laci papszentelése, sok-sok gyermek megszületése... tehát szinte minden összesűrítve egy évben, amire az ember várhat, vagy amitől félhet.

Nézzük hónapok szerint!

Január: állandósultak a gyónási problémák, I.-vel való gondok kezdete (http://mezeinewsee.blog.hu/2008/12/31/gyonas_3), házszentelés

Február: csatavesztés (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/02/05/feladtam_2), tanítás, Hajniék kisfiának a születése (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/02/14/title_72588), bál (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/02/24/a_bal_3)

Március: tavaszi tábor, a gyónás-helyzet rosszabbodik, Gézáéknál, beszélgetés Bődi Gabival, az év legrosszabb hete (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/03/23/az_elmult_het_10). Gyónás, de nagy gondok az áldozással

Április: tanítás (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/03/31/eletem_ura_es_uralkodoja), Alfa-kurzus, a barátság "felélesztése" Leventével, szörnyű húsvét, komolyodnak a gondok Ebivel

Május: kibékülés Istennel (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/05/25/vegre_185)

Június: pünkösd (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/06/04/jojj_szentlelek), Csaba emlékmise szervezése (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/06/16/gyermekeim_7), Laci diakónus-szentelése (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/06/27/na_vegre_50)

Július: Tami búcsúja (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/07/06/bucsu_131), csoporttalálkozó, zsolozsmástábor, szerelem, cserkésztábor

Augusztus: gond a munkahelyen, sátánista gyerekek feltűnése (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/08/08/satanista_gyerekek), papszentelés (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/08/27/papszenteles és  http://mezeinewsee.blog.hu/2009/08/30/bevegeztetett_5)

Szeptember: Leventével jó beszélgetés, gyóntató-találás, főiskola, kibékülés I-vel

Október: főiskola ismét (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/10/03/nyiregyhaza_5), Márk, lelki vezető (http://mezeinewsee.blog.hu/2009/10/19/erdekes_helyzet), ismét nagy beszélgetés Leventével

November: advent, lelkigyakorlat, Krisztián ledoktorált

December: "extra" fáradtság, sikerek a munkahelyen, karácsony, szilveszteri buli

Röviden: nehéz, nagyon nehéz év volt. Remélem, a 2010-es könnyebb lesz.

 Krisztus születik! Dicsőítsétek!

Igen, erről szól a karácsony, és nem másról. Minden egyéb (karácsonyfa, ajándékok, szaloncukor, családi buli) csak ezt erősítik: örvendezzünk, mert Krisztus születik. Adjunk ajándékot, hogy más is örülhessen. Keressük egymást, hogy együtt dicsőítsük. Ennyi. Minden Tőle van, és csak akkor lesz IGAZÁN boldog és harmónikus a karácsony, ha erről szól.

Ezért értelmetlen akeresztény embertől, ha pl. nem megy templomba, mert rokonokat látogat. Ne érts félre: nagyon fontos  a rokonokat meglátogatni! De nem Krisztus helyett, hanem vele.

Már nagyon közel van a Karácsony. Az Úr Jézus eljön, hogy egyszer és mindenkorra megoldja a bűn-kérdést. Ehhez fel kell vegye a legelesettebb ember, egy kisgyermek alakját. Emberré lesz, gyermekké, hogy lehetőséget adjon az embereknek befogadni Őt.

Kik vagyunk mi a karácsonyi jelenetben? Sokszor bizony betlehemiek, akik a sok gond, baj között nem ismerik fel az embert. Nincs hely náluk, ezért nem fogadják be a házukba. Nem gonoszak ők, csak vakok. Mi sem vagyunk gonoszak, amikor elutasítunk, nem látunk meg egy rászorulót, csak vakok. De lehet, hogy Jézust küldjük ezzel az istállóba...

Lehetünk pásztorok is! Nem értünk semmit, de megyünk, mert a többiek is, csináljuk, mert a többiek is... és felismerjük, ahogy a többiek is! Bizony, néha érdemes a "falkaszellemet" követni, fel lehet ismerni mások vezetésével is az Istent.

Lehetünk bölcs királyok, akik keresik, keresik, de nem találják. Aztán egyszer sok év kutatása után megtalálják... az intelligens ember megtérése. Nem szabad belefáradni a keresésben, mert a legváratlanabb helyzetben feltűnhet az Igazság.

Lehetünk Szent József. Mit sem ért az egészből, de Istent hallotta, a gyermeket látja és óvja. Engedelmeskedik Istenek, kérdés és vita nélkül, vállalva a legnagyobb nehézséget is. Minden pap ilyen! Ha pappal találkozol, tudd: ő védi meg a gyermeket, és ő véd meg téged is a legnagyobb veszélyektől, akár méltó erre, akár nem, akár "paposan viselkedik", akár nem.

Lehetünk Mária. Vinni, óvni, megszülni, felnevelni és odaadni... embert próbáló feladat. Mária fiatal leány, de nem naív. Ő tudja, mit vállalt, tudatos, bátor döntést hozott az Isten akarata mellett. És kitart. Mi is kitartunk? Legalább a legkomolyabb dolgokban?

Karácsony döntés elé állít. Ki vagyok én? Kicsoda számomra Jézus? Legendás személy? Mesealak? Csadadoktor? Zsidó (esetleg cigány, néger, a lényeg, hogy idegen)? Kifejezhetetlen, homályos, távoli Úr? Büntető bíró? Megváltó? Haver? Barát? Szerető? Isten? 

Kérlek, szánj rá egy percet, hogy válaszolj erre az egyszerű kérdésre! Ha megteszed, talán tisztább, szentebb lesz egy kicit a Karácsony.

Megjártam az utat, és sokkal jobb volt, mint amit vártam. Jól sikerült a vizsga (bár az eredményt még nem tudom), jó beszélgetés Cickánnyal, gyónás... utána a kispapjainkkal is tudtam egy kicsit beszélni. És beszereztem egy csomó jó könyvet, volt, amit én vettem, de olyan is, amit Attila adott.

Ja, és kaptam tőle egy baromi angy dolgot... de azt majd szóban, ha valakit érdekel :D.

Viszont: van egy barátom, aki mostanában bajban van. Fiatal srác, aki őrlődik az iskola, a család és a munka hármasa között, és egy kicsit tele van már a ...-e ezzel a harccal. Testvér, remélem, magadra ismersz (és azt is remélem, azért nem voltam túl konkrét). Neked küldöm a verset, remélem, nem érted félre (talán már régebben is beírtam a blogba, de úgysem olvastok vissza).

Isten lánca

 

Nem, nem engedlek, fogom a kezed:
Az Isten lánca vagyok én neked.

Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel,
Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

A ködlő múltat, akarom, feledd,
S állj meg hajnalló mélyeid felett.

És nézz magadba boldog félelemmel:
Isten szemével és az én szememmel.

És tépd el mind a félig-fátylakat.
Akarom: láss és megszeresd magad.

Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak,
Erősségnek és mosolygó vigasznak.

Lásd, hogy világol a boldog titok:
A zengő porta, mit Isten nyitott.

Akarom: keljen új életre benned
Alvó dala az építő igennek.

És mosolyogd rám, édes jó barát,
Az erős Isten élő mosolyát.

Nem hittem, hogy ilyen is van: nem akarok Nyíregyházára menni! Pedig Cickánnyal is találkozni fogok... csak kezdek besokallni a vonatozástól.

Események dióhéjban:

• a szervezetünk megnyert egy pert a MÁK-kal szemben, hurrá!!!
• levizsgáztam a doktornál.
• találkoztam Sivadó Laciékkal.
• volt egy afférom az egyik kedves ügyféllel (de visszafogtam magam, és amúgy sem volt nálam a késem).
• volt egy nagyon érdekes beszélgetésem egy 89 éves papával.
• Alister fog nyulas képregényt csinálni.

Remélem, holnapra kialszom magam, és normális bejegyzést is írok.

Tudom, nagyon elhanyagoltam a blogolást. De vacakol a gépem, vizsgaidőszak, és minden egyéb finomság... voltam Nyíregyházán, Sivadó Laciéknál, vizsgáztam Krisztiánnál. Röviden ennyi dolog történt.

Nem tudom, az (egyik) kedvenc versemet olvastátok-e már. Most nagyon aktuális, tehát beírom.

Reményik Sándor:

 

Kegyelem

 

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Mostanában megint nagyon sokminden történt. Voltam Nyíregyházán, Krisztián ledoktorált, lelki gyakorlat... mindenről írni kéne. De én persze nem írok, mert hulla fáradt vagyok. Következzen hát megint egy vers. Talán van, aki érti, legtöbben nem... de nem baj.

Ha hívsz, megyek.

Ha mondod, maradok.

Csak legyen meg

a Te akaratod!

Igazán nem hosszú, ugye?

Adventre talán jó ez a vers...

A Mennyországba nem mehet

senki sem be egyedül.

Ha csak magad érkezel,

úgy az áldás elkerül.

Azért kaptad az életet,

hogy a földi út alatt

megkeresd, és Hozzá vezesd

a reád bízottakat.

Végre eljött a karácsony előtti bűnbánati időszak, az Advent, a várakozás ideje. Komoly feladata van ekkor a keresztény embernek: fel kell készülni karácsony misztériumára, hogy megértsük, mit jelent Jézus születése, milyen változásokat tud az éeltünkbe hozni a megtestesült Isten.

Hogyan lehet felkészülni erre? Három dolog kell hozzá: lemondás, imádság, jótett.

Lemondani arról, ami felesleges (bár kellemes), mint pl. a hús, az édesség, a buli, a TV, vagy hasonlók. Nem azért, mert rossz dolgok, csak azért, hogy megmutassuk: valóban képesek vagyunk Jézussal, csak benne megtalálni az örömforrást.

Imádkozni, többet, másképpen, mert az egész lemondás egyszerűen diétává válik, ha nem Jézussal együtt csináljuk. Ahhoz pedig, hogy vVle csináljuk, az kell, hogy beszéljünk is Vele, időt szánjunk rá.

Jótett, hogy a többi ember is profitálhasson a készülődésből, és hogy tudatosítsuk magunkban azt, hogy Karácsony Isten emberek iránti szeretetét jelenti. Ezt a szeretetet kell továbbadnunk a többi embernek.

Persze ahhoz, hogy böjtölni tudjunk, erre fel kell készülni, ehhez elengedhetetlen Advent elején elmenni gyónni. Amit persze még én sem tettem meg...

Olvastátok Jób könyvét? Sok nagyon kemény írás van a  Bibliában, de ez (nálam) mindent üt.

Mostanában elég jó a kapcsolatom az Úrral (hála Istennek, biztos segít ebben a sokkal rendszeresebb imaélet és szentségi élet is), és sokszor eszembe jutott, hogy bármit odaadnék Érte. Még az életemet is. De aztán mindig bekattan Jób... hiszen én még azt is nehezen viseltem, amikor saját magát megvonta tőlem az Úr egy időre (ld. január-május közti bejegyzések). Nehezen viseltem a fizikai fájdalmat a szentségek vételénél (ld. ugyanaz). Hogy viselném ezt, amit ő átélt?

És a legkeményebbet még nem éltem át. Hogy viselném, ha az Úr nem az én életemet, hanem valamelyik tanítványomét, barátomét vagy családtagomét kérné? Hiszen azt is évekbe tartott feldolgozni, hogy Csabit elhívta! Pedig ő még nem is állt hozzám olyan közel, mint E., F., B., vagy a többiek. Ha csak eltávolodik valaki, akit igazán szeretek, akkor máris úgy érzem, összedől a világ (ld. a kisfiamról szóló bejegyzések).

Tehát egy megoldás van: visszavenni az arcból. Dehogy tudok én mindent odaadni Neked, Uram! Csak remélem, hogy annyit kész, amennyit adni tudok.

Ma beszélgettem egy barátommal. Mem írom ide, hogy mit, mert sokatokat érint, kedves Olvasók :)

Utána Leventével dumáltunk egy kicsit. Igazából csak ökörködtünk... mint régen. Amikor még fiatalok voltunk.

Tehát elmondhatom, hogy összességében nagyon jó este volt :)

Aki ismer, az tudja: nagyon könnyen megszeretek valakit. Nagyon. Annyira, hogy (úgy érzem) bármikor meghalnék érte. De nagyon kevés ember van, akire azt mondom: a Barátom. Most egy ilyen lányt mutatok be nektek.

A neve nem fontos. Sokan ismerik, és nincs szüksége ingyen reklámra :). Nagyon nehezen kiismerhető személy. Talán a legfontosabb tulajdonságai: hihetetlen segítőkészség (az egyházmegye legjobb embere, ami elég nagy szó, belegondolva, hogy a püspökkel ezen a téren is nehéz konkurálni), gyermeki ártatlanság, határtalan bizalom abban, aki elnyerte a bizalmát (akkor is, ha nem méltó rá). Sokan, nagyon sokan kihasználják ezeket a tulajdonságait, ez néha fáj neki. De nem baj! Akinek kell, Az úgyis értékeli őket!

Nagyon büszke vagyok arra, hogy egyike vagyok annak a kevés személynek, akiben megbízik, akitől (nagyritkán) segítséget is elfogad. És ezt is milyen gyermekien csinálja! Amikor kisebb gondban volt, felajánlottam a segítségem (majd, 4-5 hónap múlva, amikor aktuális lesz). Erre semmi kényeskedés, semmi "jaj, nem is tudom...", semmi olyan, ami megkeseríti az adó örömét, hanem tiszta "jaj, de jó!".

Általában msn-en beszélünk, évente csak 3 napot vagyunk együtt személyesen. Mégis megosztja velem örömét, fájdalmát... ma felhívott, hogy örüljek együtt vele egy barátja (akit én nem is ismerek) sikerének és boldogságának... és nekem egyből szép lett a napom.

Uram, segíts, hogy én is ilyen jó és tiszta tudjak lenni!

Ismét Nyíregyházán jártam. Ismét nagyon nagy élmény volt.

Először bementem a főiskolára, átvettem a diákigazolványomat, és meghosszabbítottam a könyveket a könyvtárban. Közben főállásban paráztam, mert tudtam, hogy Cickánnyal kéne beszélnem, és gyónnom is... utána elmentem hozzá. Mivel nem volt otthon, a feleségével és a kislányával beszélgettem. Hihetetlenül jófejek voltak! Nagyon sajnálom, hogy olyan messze laknak, mert azzal a kislánnyal szívesen ápolnám a kapcsolatot. Ő is hamar "saját gyerek" lenne (hiszen már most is félig az...)

Viszont a beszélgetés és a gyónás hihetetlen volt. Talán most is sikerül keresztényként élnem pár napig... legalábbis erőt kaptam ahhoz, hogy próbálkozzak.

Maga az oktatás semmit nem ért, de nem is az volt a lényeg...

Hihetetlen, milyen nehéz dolog engedelmeskedni! A 7. cserkésztörvény szerint a cserkész jó lélekkel és készséggel engedelmeskedik. Mármint annak, akinek kell (nem mindenkinek, a cserkész nem jól idomított kiskutya). Én tudom, ki az az ember, akinek engedelmeskedem. De mennyire nehéz!

És ne higgyétek, hogy a nagy dolgok nehezítik! Ha valami komoly, valóban nehéz feladatot kapok, akkor összekapom magam, és megteszem. Olyankor elfogadom, hogy amit C. mond, az az Isten szava. De az apróságok... azokkal nagy problémám van. Most például: nem mehetek motorral Nyíregyházára, csak vonattal. Emberileg megértem, hogy ez tényleg így kell legyen, tényleg nagyon hideg van. De a büszkeségem, az egóm, motoros lelkem tiltakozik. Engedelmeskedem, de nem éppen "jó lélekkel és készséggel".

Segíts, Uram, hogy egy kicsit vissza tudjak venni az egómból!

A héten beszélgettem egy barátommal. Sok dologban kellett a segítségét kérnem. Hülye helyzet volt, égett a képem rendesen, mert L. olyan elfoglalt mostanában, hogy a gyerekei sem látják. Én meg pont nagyon időrabló dolgokat szerettem volna...

A "nagyember" természetesen kapásból visszautasított (olyan fáradt volt akkor is, hogy szerintem ösztönből cselekedett), utána meg elővette a naptárát, kikereste az év egyetlen (!!!) olyan hétvégéjét, amikor szabad, és felajánlotta, hogy akkor megteszi, amit kértem.

Én meg elgondolkodtam. Régen sokat lógtunk együtt, barátok voltunk. Most ritkán találkozunk, és egyáltalán nincs közös programunk. Ő nagy ember lett, én maradtam a helyemen. Sokszor úgy éreztem: ez már csak a részemről barátság, vagy inkább nosztalgia, részéről már minden elmúlt. De most megláttam, hogy ez nem így van. Régebben is így volt: ha kértem, mindig ráért. Mindig segített. Most is ez a helyzet, nem változott semmi. Felnőttünk, és az utaink ritkán találkoznak. De ha ember kéne, akire az életemet bízom, akkor azért az még mindig Levente lenne...

Visszaolvasva a blogot, rájöttem, hogy én mindig a bölcs, hosszú szakállú gyóntatót/lelkiatyát hiányoltam. Ugyanis baromi nehéz egyedül keresztény életet élni. Közösségem nincs, de ezen az űrön egy lelkiatya átsegíthet.

Na, az Úr meghallgatott, és (persze) humora is van. A lelkiatya, akit adott, bölcs, figyelmes, és még szakálla is van! Már most nagyon-nagyon sok dolgot tanultam tőle, és nagyon sokat segítenek a tőle kapott könyvek.

Ráadásul kaptam megértő, türelmes gyóntatót is (nagyon hasznos ám, hogy külön van a lelkiatyától! Ugyanis más dolog tartozik a lelki vezetőre, és más a gyóntatóra. És mivel régi barát, aki engem régóta ismer, nem kell neki órákat magyarázni).

Igaz, neki nincs szakálla. Na de semmi sem lehet tökéletes!

Ma a csapatnak vendége volt a foglalkozáson. Márkról tudtam, hogy hívő, keresztény ember, de örülök, hogy már a gyerekek is tudják. Nagyon fontos a példa: keresztényként igenis lehet élni.

Nagyon nehéz a hétköznapokba átvinni a kereszténységünket. Nem visszaszólni, ha bántanak, nem csalni, nem hazudni, nem kritizálni másokat... szeretni azt is, aki nem tesz érte semmit, sőt, azt is, aki mindent megtesz azért, hogy ne szeressük... imádkozni akkor is, ha nem hallom a választ, akkor is, ha egyedül érzem magam, vagy ha jobb dolgom is lenne... nagyon nehéz. De lehetséges! Az Egyház történetében milliók és millók megvalósították már.

Tehát csak össze kell kapjuk magunkat! Egyszerűen az Úrhoz kell menni, a többi már az Ő dolga.

Kezdő hitoktató koromban, egy kateketikai rekollekción kaptam ovis gyerekektől ezt a verset. Ők nem értették persze, mit is adott a kezükbe az óvó néni. Mindig kedves volt nekem, de mostanában sokkal mélyebben érint, mint bármikor korábban. Lehet, hogy művészileg nem a legjobb, de mindent kifejez, amit egy kereszténységgel próbálkozó, sokszor bénázó tanár/nevelő/cserkészvezető/nagytestvér érez.

A Tanító

Ki vagyok én, Uram, Szerelmem,

hogy gyermekeket kell nevelnem,

holott tévelygek magam is?

TUDÁST adok a csemetéknek,

bár tudom, mily halványan égnek

tudásom gyertyalángjai.

Tanítom őket, hogy ERŐSEK

legyenek, bár merő seb,

s gyengeség vagyok magam is.

Tanítom őket: SZERETETTEL

legyenek mindenki iránt,

bár nékem is még szeretet kell.

S ha már tanítok, ó, szelíd, jó

Uram, engedd: lássák a pockok:

Téged követ a tanító.

Ha katolikus egyházunk tanítását nézzük, látjuk, hogy a bűnről mindig határozottan szól. "Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik isten akaratának", mondja a katekizmus. Viszont a bűnig sok egyéb lépcső vezet el. Az egyik ilyen a SÉRTŐDÖTTSÉG.

A sértődöttség, a megsértődés a sátán egyik legjobb trükkje. Ugyanis a sértődésnek az esetek nagy részében semmiféle reális alapja nincs. nem azért sértődünk meg, mert valaki bántott minket, hanem azért,mert úgy gondoljuk, hogy bántott. Úgy nézett, úgy beszélt, nem beszélt, nem nézett... tehát olyan dolgokon, amik nem szándékosak.

Saját életemből a példa: felhívok valakit, aki megígéri, hogy visszahív. Persze nem hív vissza. Másnap megint felhívom, de megint nem ér rá, azt ígéri, visszahív. És nem hív vissza... Ilyenkor az embernek eszébe jut: ez szórakozik velem. Pedig a konkrét példában erről szó nincs: az illető tényleg ilyen hülye, 5 perc alatt elfelejti az ígéretét. Ez az ő felnőttségét persze erősen megkérdőjelezi, de akart bántani? Nem. Ezek után jogos a sértődöttségem? Emberi mértékben persze, igen. De olyan dolog miatt haragszom, amit a másik semmiképpen sem szándékosan követett el...

Hogyan vezet el a sértődöttség a bűnig? Egyszerűen. Haragszom rá. Nem hívom. Nem segítek neki. Nem beszélek vele. Tehát szeretetlenül viselkedek vele, ő meg nem érti, hogy miért.

A másik részéről bűn-e a hülyesége? Talán igen. Ha valaki ilyen mértékben bamba és szétszórt, az igenis találjon ki valami trükköt, amivel ezt legyőzi. De mi közöm ehhez? Az ő lelkéről neki kell elszámolnia.

Mit tehetünk hát? Próbáljuk meg elkerülni a sértődöttséget. Ha mégis úgy érzem, hogy megbántott a másik, és jogos a harag, akkor nézzük meg: tud-e egyáltalán arról, hogy bántott? mert nagyon sok esetben nem!

Ha igen, és szándékosan bántott, akkor az más kérdés. De ha nem, akkor duzzogjunk, játsszuk a királylányt (mert a léleknek kell egy kis önsajnálat), estig. "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek! Ne nyugodjék le a nap haragotok felett!" Mondja Szent Pál. Este az egészet letenni az Úr elé, és másnap tiszta lappal, mindent elfelejtve újra kezdeni!

Ne értsetek félre! Nem a "lábtörlővé válást" propagálom, hanem a keresztények közötti duzzogást, haragot, szeretetlenséget szeretném megállítani!

Érdekes dolog a keleti szertartás. Azt mondják, nem lehet megtanulni, hanem "bele kell nőni". én 16 éve vagyok keresztény, nem tudom, mennyire sikerült már belenőnöm.

Viszont tudom, hogy Istennel legjobban Szent Liturgián lehet találkozni. Persze Isten útjai kifürkészhetetlenek, lehet, hogy valaki az erdőben, egy kisgyerek mosolyában, a napsütésben, vagy bármilyen más csodában tapasztalja meg Istent. Igen, ez mind lehet, hiszen ezek a dolgok mind LÉTEZŐK, amik Istentől, mint LÉT-től erednek (ugye, Krisztián, milyen jól megtanultam a metafizikát?). A teremtményből lehet a teremtőre következtetni.

Azonban ahhoz, hogy "face to face" találkozzunk Vele, ahhoz szentség kell. Egy szentgyónásban, szentáldozásban ott van, a szntáldozásban fizikailag is. Megfoghatom, beszélhetek Vele, ugyanúgy, mint 2000 évvel ezelőtt, Palesztínában tehettem volna (sőt, jobban, hiszen úgysem engedtek volna a közelébe, meg nyelvproblémák is lettek volna, stb.).

És ezen nem változtat az sem, ha Józsi-féle "sustyorgós" mise van. De ennek ellenére ezt sosem fogom megszokni :(.

Az engedelmesség a keresztény élet egyik legnehezebb parancsa. Tudjuk, engedelmeskedni kell Istennek, és engedelmeskedni kell az Egyháznak is. De ez sokszor nagy nehézségekbe ütközik.

Az Úr szabad akaratot adott nekünk, szabadon dönthetünk jó és rossz, élet és halál, engedelmesség és nyakasság között. De mi ezt a szabad akaratot sokszor úgy értelmezzük, hogy nem kell engedelmeskednünk senkinek (azt hozzátesszük, hogy csak Istennek, miközben tudjuk, relatív kicsi arra az esély, hogy megjelenjen előttünk, és valamire parancsot adjon). Az Egyháznak? Persze, hogyne. Az Egyház igen ritkán mond ki valamit (pl. dogmát), így neki is viszonylag könnyű engedelmeskedni. Ezen kívül viszont nem kell engedelmeskednünk senkinek, nem vagyunk "csicskák!"

Itt jön a rossz hír: ez a sátán egyik nagy-nagy félrevezetése. Az Egyház iránti engedetlenség kicsi dolgokban kezdődik: pénteken a "magam módján" böjtölök (csúnya Egyház, miért akar hústilalmat? Itt van egy kis képzavar: görög katolikus egyházunk tanítása szerint a hústilalom kötelező, és a római katolikusoknál is csak akkor lehet másra beváltani, ha objektív okok miatt nem lehet megtenni), "ajánlott ünnepeken" nem megyek templomba, csak a saját szavaimmal imádkozom, nem használom az Egyház eszközeit. Ez az első lépés. Mi lesz ebből: nem böjtölök, nem megyek templomba, nem imádkozom... Nagyon nehéz az Egyház parancsait elfogadni (főleg, ha kényelmetlen betartani őket, mint pl. a hústilalom).

Még rosszabb hír: az Egyház tanítókat adott, és nekik (sajnos) szintén engedelmeskedni kell. Könnyű(nek tűnik először) engedelmeskedni egy bölcs, szentéletű atyának! De sajnos ugyanolyan engedelmességgel tartozunk az "ifjú titánoknak" is (természetesen azokban a dolgokban, amelyekben az Egyház nevében szólnak). És ne higgyük, hogy a szentéletű atyáknak könnyű engedelmeskedni! nagyon könnyen mondhatnak olyat, hogy a hátam is borsózik tőle.

Hogyan lehet engedelmeskedni? A legfontosabb: tudnom kell, hogy ha valakinek Isten iránti szeretetből engedelmeskedem, akkor az Úrnak engedelmeskedtem, akkor is, ha az illető hülyeséget mondott. Ez azért nagy erőt ad! Nem nekem kell megváltanom magamat, ezt már megtette Valaki nagyobb. Tehát sokkal inkább a szívem számít, mint a tetteim. És ha a szívem valóban tiszta és engedelmes, akkor az sem baj, ha gyóntatóm tanácsára a "fejenállva imádkozz napi 20 percet" technikát alkalmazom.

Annál nehezebb engedelmeskedni, minél tanultabb és szentebb valaki. Annál inkább hajlamos vagyok "jobban tudni", mint az illető atya. Olvastam a Szentírást, az atyák tanításait, órákon át imádkozom és elmélkedem az isten dolgairól, hetente jelenésem van, miért fogadjak szót egy taknyos orrú, ifjú papnak, aki esetleg butább, műveletlenebb és pogányabb, mint én?

Pedig sok-sok órát imádkozhatok, böjtölhetek, ez sokkal, de sokkal kevesebbet ér, mint a néma (!!!) engedelmesség. Ha hagyom a jól begyakorolt "technikáimat", és azt teszem helyettük, amit az Egyház papja javasol, az sokkal kedvesebb az Úrnak, mint az órákon át tartó imám. (Persze ezzel nem arra akarok senkit bíztatni, hogy ne imádkozzon... értsétek jól, amit írtam!)

Reggel, 6 órakor indultam Nyíregyházára. Olyan hideg volt (100 km/h sebességnél persze), hogy azt hittem, leesek a motorról. Végül plusz pihenőt iktattam be, mert nem láttam már a hidegtől.

Persze el is késtem, de nem volt baj. Soli atya óra végén megszólalt :" Akkor beírom, hogy Nyuszika is itt van...", és mosolygott. Mindenki sztárolt, hogy milyen bátor vagyok, hogy motorral tudtam menni.

Pedig ha tudták volna... ennek semmi köze nem volt a bátorsághoz. Egyszerűen, hiába fáztam, egész úton hajtott a tudat, hogy 2 nagy dolog történik ma. Az első: Krisztián fog tanítani. Én nagyon szeretem Krisztiánt. Jó pap, és bizots volt, hogy jó tanár lesz belőle. Most ezt meg is tapasztaltam, kedves, türelmes, és úgy magyarázza el a metafizikát, hogy a hülye is megérti...

A másik: az első beszélgetésem Cickánnyal. azazhogy azóta az első, hogy úgy döntöttem (a Szentlélek titkos, és Fülöp püspök nyílt sugalmazására), hogy ő lesz a lelki atyám. Nagyon hasznos beszélgetés volt. Gyakorlati, bár igen nehéz feladatokat adott. De nem ez a lényeg... az egész emberből sugárzik a szeretet. Este felhívott, hogy bocsánatot kérjen, amiért ilyen hidegben engedett elindulni. Hány pap játszotta volna ezt meg?

Tehát elmondhatom: nagyon nehéz, de gyümölcsöző, és fantasztikus nap volt.